Az Európa Kupa-szereplésre készülő Work
Force DVTK női kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását az izlandi
Helena Sverrisdóttir, aki az Euroligában legutóbb elődöntős Kassától
érkezik Miskolcra. A klub pénteki tájékoztatása szerint a 25 éves, 185
centis légiós három egymást követő évben hazája legértékesebb női
játékosa volt. Később a texasi TCU egyetemen 2009 és 2011 között
beválasztották a főcsoport legjobb ötösébe, utolsó évében 16 pontos
átlagot ért el, és az egész egyetemi bajnokságban ő szerezte a második
legtöbb tripla-duplát (három statisztikai mutatóban kétszámjegyű
eredményt).
Sverrisdóttir 2011 óta két szlovák bajnoki címet és egy Közép-Európai Liga győzelmet ünnepelt Kassán, amellyel idén Euroliga négyes döntőt játszott.
"Boldog vagyok, hogy sikerült Miskolcra
szerződnöm, és részese lehetek a csapat újjáépítésének. Tudom, hogy
komoly célokat tűztek ki maguk elé és bízom benne, hogy ezek elérésében
én is fontos szerepet tudok majd játszani" - nyilatkozta a DVTK legújabb
szerzeménye. "Az Európa Kupában a lehető legtovább kell jutnunk, a
bajnokságban pedig feltétlenül érmet szeretnék nyerni, lehetőleg minél
fényesebbet."
Szabó Tamás, a Work Force DVTK elnöke elmondta a csapat kialakítása ezzel még nem ért véget, további két játékos érkezése várható.