RSS

Százhúsz pontig jutott a Miami


A címvédő Miami Heat 120-92-re nyert az Orlando Magic otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai játéknapján. LeBron James 21, Chris Bosh 18 ponttal járult hozzá csapata sorozatban elért ötödik győzelméhez, a floridaiaknál a kezdőötös tagjai már nem léptek pályára az utolsó negyedben.
A San Antonio Spurs továbbra is hibátlan hazai pályán, miután legyőzte a Boston Celticset és a így megszakítás nélkül nyolcadszor győzött. A New York Knicks az utóbbi hat hazai meccsén nem tudott nyerni, most az Indiana Pacerstől kapott ki hosszabbításban. A vendégeknél Paul George 35 pontig jutott.
Nála is többet termelt a dallasi Monta Ellis: a Mavericks-játékos 37 ponttal zárta a texasi derbit a Houston ellen. Csapattársa, a német Dirk Nowitzki  35 pontot szórt, és pályafutása során szerzett 25 298 pontjával megelőzte az NBA-örökrangsorban 15. helyen álló Reggie Millert (25 280). A Rocketsben az olimpiai bajnok Dwight Howard 33 pontot dobott.
Chris Paul, a Los Angeles Clippers szintén olimpiai bajnok irányítója 20 ponttal és 11 gólpasszal az idény 12. meccsén is dupla-duplát (két statisztikai mutatóban kétszámjegyű teljesítményt) ért el, ezzel megelőzte a csúcstartó Magic Johnsont. A korábbi szupersztár még 1990-ben kezdte 11 dupla-duplával a szezont.
A Portland egyhuzamban nyolcadik sikerét aratta, a sereghajtó Utah pedig New Orlansben rontotta mérlegét 1/12-re.

New York Knicks-Indiana Pacers 96-103, hosszabbítás után
Philadelphia 76ers-Toronto Raptors 98-108
Cleveland Cavaliers-Washington Wizards 91-98
Charlotte Bobcats-Brooklyn Nets 95-91
Orlando Magic-Miami Heat 92-120
Atlanta Hawks-Detroit Pistons 93-85
Minnesota Timberwolves-Los Angeles Clippers 98-102
Milwaukee Bucks-Portland Trail Blazers 82-91
New Orleans Pelicans-Utah Jazz 105-98
San Antonio Spurs-Boston Celtics 104-93
Phoenix Suns-Sacramento Kings 106-113
Dallas Mavericks-Houston Rockets 123-120
Golden State Warriors-Memphis Grizzlies 81-88, hosszabbítás után
 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Nyert a két tavalyi NBA-döntős

Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) mindkét tavalyi döntőse nyert a legutóbbi játéknapon. A címvédő Miami Heat hat ponttal tudott győzni saját pályáján a Dallas Mavericks ellen, a San Antonio Spurs pedig idegenben verte meg kilenc ponttal Utah Jazzt. A vendégek összességében is jeleskedtek, hiszen a tizenegy mérkőzés közül hét ért véget az ő sikerükkel.
Miami Heat-Dallas Mavericks 110-104
Utah Jazz-San Antonio Spurs 82-91
Indiana Pacers-Milwaukee Bucks 104-77
Toronto Raptors-Chicago Bulls 80-96
Atlanta Hawks-Philadelphia Sixers 113-103
Boston Celtics-Portland Trail Blazers 96-109
Cleveland Cavaliers-Charlotte Bobcats 80-86
Denver Nuggets-Minnesota Timberwolves  117-113
Los Angeles Lakers-Memphis Grizzlies 86-89
Sacramento Kings-Detroit Pistons 90-97
Phoenix Suns-Brooklyn Nets 98-100, hosszabbítás után

MTI

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Adria Liga: a Szolnoki Olaj legyőzte a Szkopjét


A Szolnoki Olaj a vesztes szezonkezdés után második mérkőzésén győzött a férfi kosárlabda Adria Ligában.
A keddi játéknapon a szolnokiak 12 ponttal győzték le a vendég Szkopjét.
Eredmény:
Adria Liga, 2. forduló:
Szolnoki Olaj-Szkopje (macedón) 81-69 (15-16, 20-8, 20-16, 26-29)
legjobb dobók: Warren 17, Lóránt 13, illetve Stojanovski 14

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Hétvégén temetnek a győri kosarasok

Pénteken búcsúztatják Tapodi Péter klubigazgatót, jövő szombaton Fűzy Ákos vezetőedzőt, a hétvégén Kapuvárnál történt buszbaleset két halálos áldozatát - tette közzé honlapján a HAT-AGRO UNI Győr kosárlabdacsapat.
Tapodi Péter klubigazgató hamvasztás előtti búcsúztatója pénteken 16 órakor lesz a győr-szabadhegyi köztemetőben. A hamvak elhelyezéséről a család később gondoskodik. Fűzy Ákos vezetőedző hamvasztás utáni temetése jövő szombaton 14 órakor, a pécsi köztemetőben lesz. Pápai Lajos győri püspök az elhunytak lelki üdvéért, a sérültek mielőbbi gyógyulásáért csütörtök este 18 órától misét mutat be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A balesetet okozó K. Mihály teljesen összeomlott, a hozzátartozóival sem akar beszélni, írja a Blikk. A Ladát vezető vétkes sofőr kedd délután óta szabadlábon védekezik. Kórházban fekszik, eltört a medencecsontja, komoly fájdalmai vannak.
Felesége eddig csak telefonon beszélt vele, mivel a 69 éves férfi őrizetben volt, és rendőrök vigyáztak rá. Nem hajlandó a balesetről beszélni, nem tudja felfogni, mit tett, össze van törve. Sopronban járt, hogy segítsen az unokája lakásában történt csőtörésnél, hazafelé menet, Kapuvár és Vitnyéd között elkalandozott a figyelme, lecsúszott az útpadkára, majd visszarántotta a kormányt és belevágódott a buszba. A busz irányíthatatlanná vált, megpördült, majd oldalára dőlve a szántóföldön landolt.
A klubigazgató a helyszínen, a vezetőedző pedig a kórházba szállítás után vesztette életét. Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának amputálni kellett a lábfejét; rajta kívül hét sérültet ápolnak még kórházban.
A csapat egyetlen ép és egészséges tagja, Daniella Diamant, aki nem volt a buszon a balesetnél, szerdán már elkezdte az edzést. Fűzy András klubelnök szerint csak a magyar és az Euroligában indul a csapat. Azért lépnek vissza a Közép-európai Ligától, mert a játékosok nincsenek az induláshoz megfelelő fizikai és lelki állapotban.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Izlandi kosaras Diósgyőrben

Az Európa Kupa-szereplésre készülő Work Force DVTK női kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását az izlandi Helena Sverrisdóttir, aki az Euroligában legutóbb elődöntős Kassától érkezik Miskolcra. A klub pénteki tájékoztatása szerint a 25 éves, 185 centis légiós három egymást követő évben hazája legértékesebb női játékosa volt. Később a texasi TCU egyetemen 2009 és 2011 között beválasztották a főcsoport legjobb ötösébe, utolsó évében 16 pontos átlagot ért el, és az egész egyetemi bajnokságban ő szerezte a második legtöbb tripla-duplát (három statisztikai mutatóban kétszámjegyű eredményt).
 
Sverrisdóttir 2011 óta két szlovák bajnoki címet és egy Közép-Európai Liga győzelmet ünnepelt Kassán, amellyel idén Euroliga négyes döntőt játszott.
 
"Boldog vagyok, hogy sikerült Miskolcra szerződnöm, és részese lehetek a csapat újjáépítésének. Tudom, hogy komoly célokat tűztek ki maguk elé és bízom benne, hogy ezek elérésében én is fontos szerepet tudok majd játszani" - nyilatkozta a DVTK legújabb szerzeménye. "Az Európa Kupában a lehető legtovább kell jutnunk, a bajnokságban pedig feltétlenül érmet szeretnék nyerni, lehetőleg minél fényesebbet."
Szabó Tamás, a Work Force DVTK elnöke elmondta a csapat kialakítása ezzel még nem ért véget, további két játékos érkezése várható.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kikapott Kínában a női kosárválogatott

Kikapott kínai túrájának hetedik mérkőzésén a magyar női kosárlabda-válogatott: Farkas Sándor szövetségi kapitány csapata kedden a házigazdákkal szemben maradt alul.
A csangsui mérkőzésen főként a második félidőben remekelt a 19 pontos Krivacsevics Tijána vezette csapat, amely egy győzelemnél és hat vereségnél tart.
A magyarok - akikre még két találkozó vár - három négyes tornán vesznek részt, amelyeken az ausztrálok mellett a kínaiakkal, valamint az amerikai egyetemi válogatottal találkoznak.

Eredmény:
Kína-Magyarország 74-72 (17-20, 20-13, 17-17, 20-22)
---------------------------------------------------------
A legjobb magyar dobók: Krivacsevics 19, Bálint 14, Szalay 11

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Doc Rivers lesz a Clippers kosáredzője

A Los Angeles Clippersnél folytatja pályafutását Doc Rivers, aki kilenc idényen át volt az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Boston Celtics vezetőedzője.
A 2008-ban bajnoki címet nyert, 51 éves mesternek 2016-ig szólt a szerződése, amely 21 millió dollárt garantált neki, ám a bostoni klub hozzájárult ahhoz, hogy a kaliforniaiak kivásárolják belőle. A Celtics az elmúlt kilenc szezonban az alapszakaszokban összesen 416/305-ös, a rájátszásokban pedig 59/47-es győzelem/vereség mérleget produkált, idén tavasszal már a playoff első fordulójában elbukott a New York Knicks ellen.

Rivers a Los Angeles-i csapatnál Vinny Del Negrót váltja, aki nem kapott új szerződést. Tanítványai ugyanis hiába értek el 56 győzelemmel klubcsúcsot az elmúlt alapszakaszban, a rájátszásban már a nyitókörben búcsúztak a Memphis Grizzlies ellen.
A sikerkovács érkezésének hírére várhatóan Los Angelesben marad az olimpiai bajnok irányító, Chris Paul, akinek öt évre 107 millió dolláros szerződést kínál a vezetőség.
 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Félbeszakadt a görög kosárdöntő

Nézőtéri rendbontás miatt félbeszakadt a görög férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének harmadik mérkőzése az Olimpiakosz és a Panathinaikosz között, majd a játékvezetők utóbbi csapatnak ítélték oda a meccset, amely így 3-0-ás összesítéssel megnyerte a finálét.
A szerdai találkozó másfél perccel a rendes játékidő vége előtt szakadt félbe, amikor a vendég Panathinaikosz 76-72-re vezetett. A hazai szurkolók petárdákkal és egyéb tárgyakkal kezdték el dobálni a vendégjátékosokat, edzőket, mire a bírók közölték, hogy a 2-0-ra álló döntő harmadik felvonása csak akkor folytatódhat, ha mind a 14 ezer szurkoló elhagyja a csarnokot.
Egy óra elteltével, éjfél után még mindig voltak néhányan a tribünön, így a játékvezetők lefújták, és a Panathinaikosznak ítélték oda a meccset. Az Olimpiakosz szigorú büntetésre számíthat.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A San Antonio hajszálra az NBA-döntőtől

A harmadik mérkőzést is megnyerte a San Antonio Spurs a Memphis Grizzlies ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga nyugati főcsoportjának döntőjében, így már 3-0-ra vezet.
A győztes vendégcsapat a mérkőzés első negyedében gyengén játszott, csaknem húszpontos hátrányt szedett össze, de innen is vissza tudott kapaszkodni, kiharcolta a hosszabbítást, majd a győzelmet is, így már csak egy siker kell ahhoz, hogy bejusson a nagydöntőbe.

A két együttes előző mérkőzése is ráadásban dőlt el.


Eredmény:
Nyugati-főcsoport, döntő, 3. mérkőzés:
Memphis Grizzlies-San Antonio Spurs 93-104 - hosszabbítás után
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-0 a San Antonio javára.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

NBA: Előnyben a Spurs a Nyugati főcsoport döntőjében

A San Antonio Spurs hazai környezetben rendkívül magabiztos győzelmet aratott a Memphis Grizzlies felett, és ezzel előnybe került az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati főcsoportjának döntőjében.

Nyugat:
San Antonio Spurs-Memphis Grizzlies 105-83
A párharc állása: 1-0 a San Antonio javára.

A párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart. A második meccset magyar idő szerint szerda hajnalban rendezik.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Véget ért az NBA alapszakasza

Szerdán véget ért az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakasza, melynek zárónapján eldőlt, hogy a Los Angeles Lakers szerezte meg a rájátszás 16., utolsó kiadó helyét.
A Houstont hosszabbítás után verő kaliforniaiak annak köszönhetik továbbjutásukat, hogy a rivális Utah kikapott Memphisben, és a szombaton rajtoló playoff első körében a San Antonio Spursszel találkoznak. A Houston ráadásul vereségével a Nyugati főcsoport nyolcadik helyére csúszott vissza, így a konferenciagyőztes, tavaly nagydöntős Oklahoma City Thunder vár rá.
Keleten a címvédő és alapszakaszgyőztes Miami - amely a ligautolsó Orlando elleni sikerrel már idénybeli 66. diadalát aratta - a Milwaukee-vel csap majd össze. Nagyobb izgalmakat ígér ugyanakkor a 17 bajnoki címével rekorder Boston és a New York csatája.

 
Toronto Raptors-Boston Celtics 114-90
Brooklyn Nets-Detroit Pistons 103-99
New York Knicks-Atlanta Hawks 98-92
Charlotte Bobcats-Cleveland Cavaliers 105-98
Miami Heat-Orlando Magic 105-93
Indiana Pacers–Philadelphia 76ers 95–105
Chicago Bulls–Washington Wizards 95–92
Memphis Grizzlies–Utah Jazz 86–70
Dallas Mavericks–New Orleans Hornets 99–87
San Antonio Spurs–Minnesota Timberwolves 95–108
Oklahoma City Thunder–Milwaukee Bucks 89–95
Denver Nuggets–Phoenix Suns 118–98
Portland Trail Blazers–Golden State Warriors 88–99
Los Angeles Lakers–Houston Rockets 99–95 – hosszabbítás után
Sacramento Kings–Los Angeles Clippers 108–112 
Rájátszás:
Főcsoport-negyeddöntők:
Kelet:
Miami Heat (1. kiemelt)–Milwaukee Bucks (8.)
New York Knicks (2.)–Boston Celtics (7.)
Indiana Pacers (3.)–Atlanta Hawks (6.)
Brooklyn Nets (4.)–Chicago Bulls (5.)
Nyugat:
Oklahoma City Thunder (1.)–Houston Rockets (8.)
San Antonio Spurs (2.)–Los Angeles Lakers (7.)
Denver Nuggets (3.)–Golden State Warriors (6.)
Los Angeles Clippers (4.)-Memphis Grizzlies (5.)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Hanga Ádám mentette meg a meccset

Hanga Ádám utolsó másodperces kosarával mentette hosszabbításra a végül győztes Manresa vasárnapi mérkőzését a spanyol kosárlabda-bajnokságban.
A magyar játékos - akinek a játékjogát 2011-ben lefoglalta az NBA-s San Antonio Spurs - 26 percet töltött a pályán a vendég Murcia ellen 103-100-ra megnyert mérkőzésen, 10 pontja mellett négy lepattanót is gyűjtött.


„Végig vezettünk, de a 40. percben kettővel ment a Murcia. Egy támadó-lepattanót sikerült visszatennem, azzal lett hosszabbítás. Nincs jó szezonunk, minden győzelmet meg kell becsülnünk, főleg hazai pályán. A közönségünk végig kitartott mellettünk, és fantasztikus hangulatot teremtett" - nyilatkozta az MTI-nek Hanga.
A találkozón eldőlt, hogy - noha öt forduló még hátravan az alapszakaszból - a Manresa biztosan búcsúzik a spanyol első osztálytól. Hanga kosara 1:10-től a videón.

 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Miami-győzelem San Antonióban

A címvédő és listavezető Miami nagy küzdelemben nyert a mezőny második legjobb mutatójával rendelkező San Antonio vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján.

Eredmények:

Washington Wizards–Toronto Raptors 109–92
New Orleans Hornets–Cleveland Cavaliers 112–92
Chicago Bulls–Detroit Pistons 95–94
San Antonio Spurs–Miami Heat 86–88
New York Knicks–Boston Celtics 108–89

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

NBA: sorban 14 meccset nyert már a Denver

Tovább javította klubcsúcsát- a Denver Nuggets az észak-amerikai kosárlabdaligában, a csütörtöki játéknapon a vendég Philadelphia 76erst győzték le 101-100-ra Corey Brewernak 2,1 másodperccel a vége előtt értékesített három büntetőjével.  



Eredmények:
Chicago Bulls-Portland Trail Blazers 89-99
Denver Nuggets-Philadelphia 76ers 101-100
Sacramento Kings-Minnesota Timberwolves 101-98

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Megvan a Miami 19. győzelme

Sorozatban 19. mérkőzésén diadalmaskodott a címvédő Miami Heat az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a floridai csapat ezúttal, hazai környezetben, az Atlanta Hawks együttesét győzte le.
Először játszott korábbi csapata, az Orlando Magic otthonában Dwight Howard: a Los Angeles Lakers centere idei legjobb teljesítményével, 39 ponttal és 16 lepattanóval járult hozzá a sikerhez. Howard ráadásul NBA-csúcsot állított be azzal, hogy 39 büntetőt végezhetett el a mérkőzésen.

A nyugati listavezető San Antonio Spurs meglepően simán, 107-83-ra kapott ki a Minnesota Timberwolves vendégeként. A hazaiak legjobbja a spanyol Ricky Rubio volt, aki NBA-s karrierje első tripla dupláját (21 pont, 13 lepattanó, 12 gólpassz) érte el.



Eredmények: 
Miami Heat-Atlanta Hawks 98-81
Brooklyn Nets-New Orleans Hornets 108-98
Charlotte Bobcats–Boston Celtics 100–74
Cleveland Cavaliers-Washington Wizards 95-90
Orlando Magic-Los Angeles Lakers 97-106
Portland Trail Blazers-Memphis Grizzlies 97-102
Milwaukee Bucks-Dallas Mavericks 108-115
Minnesota Timberwolves–San Antonio Spurs 107–83
 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

NBA: győzőtt, és már a rájátszásban a Miami

Sorozatban tizenhetedszer győzött a Miami Heat az észak-amerikai kosárlabdaligában, ezzel elsőként biztosította helyét a rájátszásban. A címvédő a Philadelphia legyőzésével újabb klubcsúcsot állított fel. A pénteki mérkőzésen LeBron James 25 pontot dobott és 10 lepattanót szedett, míg Dwyane Wade 22 ponttal vette ki a részét a sikerből.

Meglepő és súlyos vereséget szenvedett az eddig szintén remeklő San Antonio Spurs, amely otthon kapott 136 pontot a Portland Trail Blazerstől.  



Eredmények:
Miami Heat-Philadelphia 76ers 102-93
San Antonio Spurs-Portland Trail Blazers 106-136
Charlotte Bobcats-Oklahoma City Thunder 94-116
Orlando Magic-Indiana Pacers 86-115
Brooklyn Nets-Washington Wizards 95-78
Detroit Pistons-Dallas Mavericks 99-102
Cleveland Cavaliers-Memphis Grizzlies 92-103
Boston Celtics-Atlanta Hawks 107-102 - hosszabbítás után
Chicago Bulls-Utah Jazz 89-88
Sacramento Kings-Phoenix Suns 121-112
Los Angeles Lakers-Toronto Raptors 118-116 – hosszabbítás után
Golden State Warriors-Houston Rockets 88-94

MTI

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Sopronban rendezik a női kosár MK-négyesdöntőt

A címvédő Uniqa Euroleasing Sopron lesz a házigazdája a március 23-án és 24-án  sorra kerülő női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének. A döntésről pénteken számolt be sportági szövetség hivatalos honlapja. Az elődöntőben a hazai alakulat a Work Force DVTK együttesével találkozik, míg a másik ágon Hat Agro UNI Győr-PEAC Pécs mérkőzést rendeznek a Final Four első napján.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Otthon nagyon jó a Denver

A Denver Nuggets sorozatban 12. hazai győzelmét aratta az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) csütörtöki játéknapján. A coloradói csapat ezúttal a Los Angeles Clippers ellen nyert 107-92-re. A New Yorkban győztes Oklahoma City Thunder a legutóbbi három meccsen nem kapott ki.
 
New York Knicks-Oklahoma City Thunder 94-95
 
Denver Nuggets-Los Angeles Clippers 107-92

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Négyesdöntős a Sopron női kosárcsapata is

A címvédő Sopron nagy fölénnyel nyert hétfőn a BSE vendégeként a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé, a párharc ugyanis ezen az egy mérkőzésen dőlt el. Korábban a tavaly döntős HAT-AGRO UNI Győr, illetve a DVTK és a PEAC-Pécs biztosította helyét a négyes döntőben. A március 23-24-én sorra kerülő finálé sorsolását kedden rendezik.

Magyar Kupa, negyeddöntő: BSE-FCSM - Uniqa-Euroleasing Sopron 49-93 (15-23, 14-27, 9-19, 11-24)

Legjobb dobók: Katona 14, Orsó 12, illetve Krnjic 21, Johnson 14, Milovanovic 12

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Legyőzték a Lakerst Denverben (Képek+Videó)

A Denver Nuggets hazai környezetben legyőzte a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján. A vendégeknél Kobe Bryant 29 pontot dobott, Dwight Howard pedig 15-ig jutott, utóbbi azonban az utolsó 12 büntetődobásából 11-et elhibázott.
A Denver sorozatban kilencedik hazai meccsét nyerte meg, a többek között a csapat sérüléssel bajlódó legjobb dobóját, Danilo Gallinarit helyettesítő Wilson Chandler 23, valamint Ty Lawson 22 pontjának köszönhetően.



 

Toronto Raptors-Washington Wizards 84-90
 
Detroit Pistons-Atlanta Hawks 103-114

Denver Nuggets-Los Angeles Lakers 119-108

Utah Jazz-Boston Celtics 107-110 - hosszabbítás után

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Michael Jordan 50 éves

Emlékeznek Sam Bowie-ra? Ha nem, ne tessenek pironkodni. Bár 11 évet lehúzott az amerikai profiligában (NBA), karrierje fősikere az volt, hogy az 1984-es játékosbörzén (draft) előbb kelt el, mint Michael Jordan. A Portland TrailBlazers vezetőinek szimatát „dicséri” e fogás, s emiatt csaphatott le aztán Jordanre a Chicago Bulls.


„Air Jordan”, „His Airness” „MJ” – három becenév a sok közül, amelyet minden idők legnagyobb kosárlabdázójára aggattak. Ám nem csak sportolóként írt történelmet: a Forbes Magazine 2010-ben a világ 20. legbefolyásosabb celebritásának választotta. Az amerikai üzleti lap szerint Jordan és a Nike – az Air Jordan-márkajellel fémjelzett – együttműködése több mint egymilliárd dolláros bevételt generált a cég számára.

 A közelgő 50. születésnap kapcsán az ESPNLosAngeles.com arról faggatta Antawn Jamisont, a Lakers kosarasát, mire lehetne képes a „főbika”, ha beváltaná a Hírességek Csarnokába (Hall of Fame) történő 2009-es beiktatásán tett tréfás fogadalmát, s 50. születésnapján visszatérne az NBA-be: „Nincs kétségem afelől, hogy LeBron James vagy Kobe Bryant oldalán 15-20 percet el tudna játszani, s 10-11 pontot biztos dobna.” Jamison úgy tudja, Jordan manapság is rendszeresen edz, és „egy az egy ellen” még mindig nem lehet megállítani. Amúgy a legidősebb kosaras, aki az NBA-ben pályára lépett, Matthew „Nat” Hickey volt. Ő 1948. január 28-án, 45 évesen és 363 naposan játszott a Providence Steam Rollers színeiben. Jordan azonban egyelőre nem a visszatérésre, hanem a hétvégi All-Star-gálához igazított szülinapi bulijára készül. A houstoni Szépművészeti Múzeumban rendezendő vacsorára 100 vendég, míg az ezt követő koncertre további 200 meghívott hivatalos. Névjegy: • Született: 1963. február 17., New York (Brooklyn) • Klubjai: Chicago Bulls (1984–93, 1995–98), Washington Wizards (2001–03) • Főbb sikerei: 6x NBA-bajnok, 5x NBA MVP, 14x All-Star, 2x olimpiai bajnok, egyetemi bajnok • Karriercsúcsai: 32.292 pont (30,1-es átlag), 6672 lepattanó (6,2), 5633 assziszt (5,3) Érdekességek A levegő urának 23-as számú mezét nemcsak Chicagóban, hanem Miamiban is visszavonultatták, bár sohasem játszott a Heatben. A Dream Team minden idők legjobb kosárcsapata volt. Meggyilkolt apja álma volt, hogy a fiából baseballsztár lesz. Az Air Jordan-emblémát a zsákoló Jordanről mintázták. Második visszatérése után a Washington játékosa lett.

Boldog Születésnapot Kíván a Kosárlabda.Net!

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Magabiztos győzelemmel élen a Fehérvár a kosárlabda NB I-ben

Az Alba Fehérvár a papírformának megfelelően fölényesen győzött a sereghajtó Debrecen ellen a férfi kosárlabda NB I pénteki játéknapján. A mérkőzést az éllovas székesfehérvári csapat csarnokában rendezték, mert a debreceniek lemondtak a pályaválasztói jogukról.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A Clippers nyerte a Los Angeles-i NBA-rangadót


A Clippers simán, 125-101-re nyert a pályaválasztó Lakers ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, Los Angeles-i városi rangadóján.
A címvédő Miami Heat tíz ponttal verte az Oklahoma City Thundert a tavalyi nagydöntő ismétlésén. 
Eredmények:
Oklahoma City Thunder-Miami Heat 100-110
Los Angeles Lakers-Los Angeles Clippers 101-125

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Február 14 NBA Top 5 megjátszás

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Férfi kosárlabda NB I - Győzelmével az élre ugrott a Kaposvár


A Kaposvár idegenben biztosan győzte le a Zalaegerszeget a férfi kosárlabda NB I csütörtöki mérkőzésén, ezzel az élre került a tabellán.

    Eredmény:
Zalakerámia-ZTE KK - Kaposvári KK 71-83 (22-27, 16-22, 11-18, 22-16)
--------------------------------------------------------------------
legjobb dobók: Simovic 24, illetve Dunn 28

    A tabella:
 1.  Kaposvári KK                20 14   6  1730-1630  34 pont
 2.  Alba Fehérvár               19 14   5  1652-1402  33
 3.  Atomerőmű SE                19 14   5  1649-1471  33
 4.  Sopron KC                   19 11   8  1499-1466  30
 5.  TOP COP Security Jászberény 19 11   8  1571-1559  30
 6.  Szova-Trend Optika KC Szombathely 19 9101640-1616 28
 7.  Pécsi VSK-Pannonpower       19  9  10  1457-1513  28
 8.  Zalakerámia-ZTE KK          20  8  12  1588-1735  28
 9.  Naturtex-SZTE-Szedeák       19  8  11  1578-1601  27
10.  Körmend                     19  8  11  1617-1677  27
11.  Nyíregyházi KK              19  7  12  1491-1516  26
12.  Factum Sport Debrecen       19  2  17  1289-1575  21
skt \ sgr \ blz

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS